Rendszerváltó punkok fesztiválja
Érdekes és egyben tanulságos volt a július 17.-én a Gödör klubban rendezett punkfesztivál fellépőinek névsora: Pink Panthers, Cpg, Kretens, ETA, QSS. A magyar punk első hullámát képviselte a fellépők többsége- leszámítva a QSS-t, lévén a Barangó -féle felállás 1984-ben indult, ill. a Pink Pantherst, akik 1985-ben alakultak meg, de igazán aktívan 1987-88-ban kezdtek koncertezni, és szövegeik már inkább azt vetítették előre, mi lesz a magyar punkból a rendszerváltás idejére.
A program a Cpg- dokumentumfilm (Pol Pot megye punkjai) vetítésével indult. Itt jegyezném meg, hogy mindenképpen szükség van egy a korszakot és a színteret átfogó alkotásra is. A kor viszonyaiból adódóan ugyanis az akkor működő punkzenekarok nagy részének a története fehér folt. Még az ETÁ-é is, akik csaknem 25 év után léptek először színpadra. (A feloszlás időpontja nincs egészen tisztázva, ugyanis egy 1987-es ÉS- cikk szerint egy Ganz- Mávag MK-beli Sid Bee Game, Balkán Tourist, Embersport koncerten ők is felléptek, emellett a rendelkezésre álló legjobb koncertfelvételt 1984-esre datálnak.
Mindenestre a legvalószínűbb, hogy 1983 végére befejezték, a Cpg peréről íródott beszámoló a Beszélőben megemlíti, hogy letiltásuk előtti utolsó fellépésükön a dalaikat- tiltakozásul- dúdolva adták elő, ezzel is jelezve: hurkot tettek a torkukra.)
Pedig 1981-82-ben ők voltak a legismertebb zenekar, egyes rosszmájú vélemények szerint az egyetlen magyar punkzenekar, akik zenélni is tudtak, akikre érdemes volt rááldozni az embernek azt a félórát az életéből, ami alatt előadták repertoárjukat.
Hozzáteszem: ez a vélemény punkkörökben is jelen volt („A mi punkegyütteseink spontán zenélnek, és gyerekesnek tűnnek. Olyan butának hangzanak, hogy időnként borsódzik a hátam tőlük. Ami igazán punkegyüttes, az az ETA.”Csörsz István: Elhagyott a közérzetem, 1986: 228.o.)
Az összkép azért nem volt idilli: a bíráló hangok társadalmi hovatartozásukat (a budai elitből érkeztek), ill. a külsőségek (a színpadon túlöltöznek, de magánéletben nem vállalják a punk- kinézetet) kritizálták őket. Mindenesetre a koncertek előtti kerekasztal - beszélgetésben megtudhattunk egyet s mást a zenekar történetéről, amelyre végső soron a hatósági zaklatások, ill .a fellépési lehetőségek megszűnése- mint oly sok más punkzenekar esetében- tettek pontot.
Az előzetes tervekkel ellentétben a Cpg is színpadra lépett- a műsorterv szerint „csak” a beszélgetésen vettek volna részt- majd a Pink Panthers követte őket. A Cpg fellépéséről lemaradtam, és a Pink Patnhers koncertjéből is csak pár dalt hallottam, így róluk érdemben nem tudok beszámolni. Az Arra vagy te hívatva azért ma is ül.
A Kretens Hrutka Róbert nélkül- vajon miért?- állt színpadra. Tény, hogy Hrutka pályája tanulságos- út a rendszerkritikus, mainstreamtől elhatárolodó undergroundból egyenesen a kommerszbe- ld. R-go, Rapülők, majd duó Jamie Winchester-rel- ettől függetlenül a három évvel ezelőtti Wigwam-koncerten ő is fellépett.
A program jórészt a zenekar 1985-86-os dalaiból állt, amelyek helyett én szívesebben hallgattam volna az 1983-as Meggyfa utcai koncert műsorát. (Azért az Induló, a Bürokraták, a Bobby Sands, és a Százados elvtárs elhangzott. No meg az Előre vörösök is, ami felvetett bennem egy kérdést, de erről majd később…) A Gyilkosom és A fal mögött azért megörvendeztetett.
Az őskorszakból -1981-82- nem játszottak számokat, kivéve a Kriptát, átírt, aktualizált szöveggel. Volt, aki ezt negatívan ítélte meg, de kérdezem én: Mennyire hatott volna hitelesnek 50 felé közelítő emberektől egy olyan szöveg, hogy „Még 20 éves sem vagyok”? (Hogy a folytatásról ne is beszéljünk.)
A nagy szenzációt kétségtelenül az ezután következő ETA- koncert jelentette, véleményem szerint a jelenlévők nagy része miattuk jött el. Az előjelek baljósak voltak: Czeller Péter nem jelent meg a beszélgetésen, így Sáthy Róbert helyettesítette, sőt úgy nézett ki, hogy ez a helyzet a koncerten is változatlan marad. Végül szerencsére nem így lett, bár nem teljes mértékig. Czeller sokszor nem lépett be, így a többieknek kellett énekelniük, és a dalszövegeket is sokszor papírról nézte. Tudható, hogy évekig komoly drogfüggő volt, és ez látszik is rajta- engem rendkívüli módon emlékeztetett Layne Staley-re,az Alice in chains néhai énekesére.
A siker ettől függetlenül elsöprő volt, a közönség őrjöngött, Á-tól Z-ig betéve tudta az összes számot.
A QSS-ra meglehetősen kevesen maradtak- sajnos - holott Barangóék egy erős, összeszedett koncertet adtak, szinte az összes fontos dalt előadták. (Nekem csupán a Nem is hiányzott.)
A fesztivált követően az járt a fejemben, ami már a Kretens- koncert alatt felmerült bennem: mit jelent előadni ma, 20 évvel a rendszerváltás után olyan dalokat- ld. Előre, vörösök!, Timur és csapata, Munkát, kenyeret!- amelyek, bárhogy forgatjuk is, mégiscsak a ’89 előtti politikai rendszerre reflektáltak, azzal szemben fogalmaztak meg kritikát, azt támadták? Mindazok számára, aki nem éltek abban a korszakban, mit jelentenek (mit jelenthetnek) ezek a szövegek? Egzotikumot? Egy sima hétvégi buli zenei aláfestését? Nem tudom.
A rendezvény egyáltalán nem volt fölösleges, tekinthetjük némi kárpótlásnak azoknak a zenekaroknak a számára, akik nem kaphatták meg azokat a lehetőségeket (pl. lemezkészítés), akkor, amikor kellett volna, amikor igazán aktuális volt, amit csináltak. Más kérdés, hogy ez a kései kárpótlás mit sem változtat a múlton, lévén a ’80-as évek hazai punktörténete a mai napig sincs a helyére téve, nincs értékén kezelve. Remélem, hogy ez az est is egy lépcsője volt annak a folyamatnak, amelynek révén megváltozik a jelenlegi helyzet.
