2010. december 13., hétfő

Fekete Bárány- fesztivál- Hajógyári- sziget, 1980. VIII. 23.

A három évtizeddel ezelőtt megrendezett Fekete Bárány- fesztivált- akárcsak az 1973-as miskolcit- sokféleképpen értékelték az eltelt idők során. Polemizáltak jelentőségéről, ill. elsősorban arról, minek is tekinthető. Egy korszak tetőpontjának, lezárásának? Csupán egy nagyszabású, sok nézőt vonzó események?

Kérdés az is, hogy miért maradt meg a kollektív tudatban ilyen élesen, nemesült legendává? Nézőszámát tekintve semmiképpen sem, hiszen a két évvel korábbi Szolidaritás Rockfesztiválon többem vettek részt. Vagy talán, mert a Pokolgép egy több generáció számára ismert dalban- A jel- megénekelte, így azok számára is jelent valamit, akik személyesen nem élték meg azokat az időket? Azokat az időket… Milyen időket is? Kétségtelen, hogy az 1970-es évek második fele a hazai rockzene második aranykorának tekinthető, amikor a műfaj ismét üggyé vált, sokkal több volt, mint puszta szórakozás. (Akárcsak tíz évvel korábban.)

A Piramis 1976-os berobbanása egy csapásra véget vetett az 1972-75 közötti időszakra jellemző konszolidált állapotnak. Az akkori 20-30 évesek értetlenül álltak az újonnan kialakuló szubkultúra, a csövesség előtt, gyakran kifejezetten ellenségesen reagáltak rá. Ez mutat párhuzamot a ’60-asa évek beatboomjával, azt az alapvető különbséget azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a csövessé váló tizenévesek már beleszülettek az ifjúsági kultúra- másrészt az általuk preferált együttesek tagjai jórészt már a ’60-as években is a műfajban tevékenykedtek. Sőt mi több: a zenekarok egy része is jóval korábban kezdte pályáját.

A P. Mobil (1969- 73 között Gesarol néven) már csaknem egy évtizede jelen volt a hazai rockéletben, a Mini 1968 óta működött, a Beatrice 1968-ban indult lányzenekarként, majd 1972-75 között Cziránku Sándorral (ez- P. Mobil, majd Gépfolklór, Barbaro) Frank Zappára hajazó rockzenét játszottak (Sajnos ebből a korszakukból eddig nem került elő felvétel.)

A Piramis új zenekarnak számított, a zenészek azonban már csaknem egy évtizede a szakmában tevékenykedtek, akárcsak a Hobo Blues Band tagjai.

Az akkor kamaszkorba lépő nemzedék talált rájuk, s emelet őket a csúcsra. Kétségtelen, hogy a váltás váratlan és heves volt. Az előző évek konszolidált légkörű koncertjei után ismét beindult a tombolás, megjelent az ún. csápolás.

A csöves- korszak tetőpontja 1979 nyarára tehető- legalábbis abban az értelemben mindenképpen, hogy ebben az évben bukkantak fel az utolsó meghatározó zenekarok.

A Beatrice erre az évre érik be igazán, a korábbi hard-rock feldolgozások (Deep Purple, Steppenwolf) kikopnak a repertoárjukból, megjelenik Kőbányai János nagy vihart kavaró írása, majd egy meglehetősen negatív hangvételű koncertbeszámoló az ÉS-ben, amelynek nyomán kisebb vita is kibontakozik a zenekarról, és a csöves-jelenségről.

A HBB 1979nyarán országos turnén vesz részt az Omega előzenekaraként, melynek nyomán kiemelkednek a klubzenekarok köréből.

Ugyancsak a nyár folyamán fut be a Közgáz márciusi Rockreflektor tehetségkutatóján feltűnt Edda Művek. A P. Mobil képes kiheverni Vikidál Gyula távozását, ráadásul a szerzői gárda (Bencsik Sándor, Cserháti István) még a zenekar tagja.

1980 viszont már a nosztalgiahullám - amely az elkövetkező évben tetőzik- kezdete is volt egyben. Az Edda májusban megjelent debütáló albuma elképesztő siker, az új sztárzenekar pozícióját egyértelműen ők szerzik meg, az Ifjúsági Magazin még vitát indít a csöves- jelenségről Kik azok a csövesek?- címmel, az ezzel egy időben berobbanó- a rock and roll felhígított változatát játszó- Hungária sikere viszont már jelzi, mi várható az elkövetkező években.

1980 mindenesetre a három- hivatalos szervek részéről nemkívánatosnak minősített- zenekar pályafutásának fordulópontjává vált. Az általuk megteremetett lemeznélküliség mítosza ekkor már szertefoszlóban volt. A HBB ekkor áll(hatot)t neki első lemeze elkészítésének. (Más kérdés, hogy ennek oka a kényszerhelyzet- az Omega nem készült erre az évre tervezett albumának anyagával- részben a lejáratás szándéka volt. (A zenekar nevetséges- összesen 30 órányi- stúdióidőt kapott, s hozzá Dobó Ferencet, a Neoton Família zenei rendezőjét, aki ki nem állhatta a zenéjüket.) A cél tehát az volt, hogy a zenekart lejárassák egy pocsék hangzású lemezzel ország- világ előtt, bebizonyítván: nem tudnak zenélni, s nincs is rájuk igény. (Ez utóbbi nem jött be.)

A Beatrice az Omega és az LGT társaságban országos turnén vehetett részt nyáron- ezt Benkő Lászlónak köszönhették, aki a végletekig ragaszkodott fellépésükhöz. Ez azonban sajátos helyzetbe hozta őket. Lényegében ők voltak az elsők, akik nyíltan és szemérmetlenül kritizálták a beérkezett zenekarokat, a rock hazai infrastruktúráját, ami nagyban hozzájárult a legendájuk kialakulásához. Nos, ehhez képest a koncertsorozat révén ők is bekerültek - még ha csak villanásnyi időre- a mainstreambe. Átmeneti és sikertelen kacérkodásuk a Lemezgyárral azon év tavaszán kezdődött. Márciusban lemezszerződést írtak alá, amit azonban két hét elteltével - kölcsönös megegyezéssel- felbontottak. (Ez volt az egyetlen eset, hogy az MHV és a Beatrice 100 %-ig egyetértett valamiben.) Az indokok természetesen mindkét fél részéről eltérőek voltak: a Hanglemezgyár négy dalt- Nagyvárosi farkas, Angyalföld, Nem kell, Topis bluz- elfogadhatatlannak ítélt meg szövege alapján, míg a Beatrice ragaszkodott ezekhez a számokhoz, ráadásul világossá vált számukra a szerződésbe foglalt 6 hónapos fellépési tilalom lényegében a zenekar megszűnéséhez vezethet. Mindettől függetlenül 1980 nyarán a zenekar sorsa nem tűnt reménytelennek. A turnét záró Kisstadion- koncertekről lemez is készült, amelyen a Rice három dallal képviseltethette magát. Évekkel később maga Nagy Feró is beismerte, hogy a közös turnén visszafogták magukat. (Aminek a közönség is észlelete jeleit, s nemtetszésének is hangot adott a korabeli beszámolók szerint.)

A Mobil esetében ez kevésbé mondható el. Az előző évek szalámipolitikája ekkor érte el tetőpontját. Vikidál előző évi távozásátkövetően azon év májusában a zenekar tagjai írásban közölték Schuster Lóránttal, hogy augusztustól nem kívánják igénybe venni szolgálatait, de rövidesen revideálták álláspontjukat- „kivéve” Bencsik Sándort és Cserháti Istvánt, akik belefáradtak a lemeznélküliség nyűgébe. A Fekete Bárány- fesztivált a sajtó Magyar Woodstcokként emlegette, ami semmiképpen sem tekinthető újdonságnak, hiszen a hét évvel korábbi Miskolci Popfesztivált is annak titulálták.

A rendezvény ötlete Czippán György, az Ifjúsági Magazin főszerkesztőjének fejében merült föl 1980 júliusában, a Beatrice Kistex- pályán adott koncertjén. Feró- szokásához híven- szkeptikus volt, amikor megkeresték az ötlettel. Nem fogják engedélyezni - állította.

Végül is összejött. A koncert abban a tekintetben is egyedülállónak számít a hazai rock történetében, hogy ez volt az egyetlen rendezvény, amelynek megtartásához a kerületi Tanács Művelődési Osztálya úgy járult hozzá, hogy nem kérte ki előtte a rendőrség véleményét. Ennek következtében a hatósági szervek csupán két nappal a fesztivál előtt szereztek tudomást arról, mi készül a Hajógyári- szigeten. Hogy ez miként volt lehetséges, mai napig nem tisztázott, hiszen az érvényben lévő rendelet értelmében a rendőrség engedélye nélkül semmilyen koncert megrendezése nem volt lehetséges.

A fesztivált az Ifjúsági Magazin, az Expressz Ifjúsági és Utazási Iroda, és a KISZ Budapesti Bizottsága szervezte. Arra az érdeklődése azonban valószínűleg se a szervezők, se a fellépők nem számítottak, amelyet a koncert híre kiváltott. Legalább 25- 30 ezer 30 forintos jegy talált gazdára a Corvin moziban, ill. az Expressz Ifjúsági Iroda pénztáraiban. (Ez a jegyár- különösen, ha figyelembe vesszük, hogy három, országosan ismert zenekar közös fellépéséről beszélünk- meglehetősen olcsónak számított. Összevetésképpen: a Piramis júniusi kisstadioni bulijára 50, míg az Omega- LGT- Beatrice turné koncertjeire 70 forintba került a belépő.)

Az Élő Magazin- ez volt a rendezvény hivatalos neve- fesztiválra az ország minden részéből- Pécs, Miskolc, Szombathely, Szeged, Kazincbarcika- érkeztek a fiatalok. Sokan már az előző éjszaka megjelentek a fővárosban. Azon a szombaton ezrek indultak meg a Hajógyári- sziget felé, amelyen előző este a Rockszínház társulata játszotta az Evita c. musicalt.

A szigeten- azon belül a Május 9. Parkban- felállított, teherautók pótkocsijára épített színpadon 16 órakor vette kezdetét a műsor, melyet Arató András, a korszak ismert lemezlovasa vezetett- a rendezvény nevéhez híven fekete kalapban, subában, kezében pásztorbottal. Elsőként zenés rocktörténeti előadást tartott, melynek keretén belül sort kerített a Black Sabbath, a Deep Purple, a Whitesnake, ill. a Rainbow bemutatására - miközben a közönség folyton a Beatricét követelte. Ez nem változott addig, amíg Arató színpadra nem szólította Növényi Norbertet, aki abban az évben győzött birkózásban a moszkvai olimpián.

A sportoló népszerűségét a Rice- Rice-Beatrice-hórukk!- rigmus metamorfózisa Norbi-Norbi!-vá igazolta. (Növényinek az akkori rockbandák közül a P. Mobil volt a kedvence- elsősorban a Honfoglalás miatt-ahogy az egy korabeli interjúból kiderül.)

Ezt követően vitát rendeztek a hazai- ill. külföldi új hullámról - és itt megérne egy misét az, vajon milyen zenét, milyen zenekarokat értettek ez alatt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az Eddát, Karthagót, stb. próbálta akkortájt eladni ezzel a címkével. (A kor viszonyaira jellemző, hogy egy olvasói levél hívta fel a figyelmet erre a turpisságra a Magyar Ifjúságban- szerzője az akkor még nem újságíróként dolgozó Szőnyei Tamás volt.)

A vita után Arató interjút készített a zenekarok vezetőivel, majd színpadra szólította… nem, még nem a Ricét, hanem Wahorn Andrást, az előzenekar mindig hálátlan szerepét betöltő Bizottság szóvivőjét. A többségében képzőművészekből álló zenekarnak lényegében ez volt az első fellépése. nem sokkal korábban jelentkeztek egy Karthago által meghirdetett tehetségkutató versenyre, de tervük- blues, ill. dzsezz- rock számokkal bejutnak a döntőbe, ahol egy botrányos, avantgárd műsorral sokkolják az országot élő egyenes adásban-füstbe ment, ugyanis már az elődöntőn kiestek, viszont készítettek egy demót, amelyet Bernáth(y) Sándor- aki akkortájt a Beatrice plakátjait is készítette- odaadott Ferónak, akit teljesen lenyűgözött az anyag. Az ő javaslatára került a Bizottság a Fekete Bárányok elé, mivel azonban mindezt azonban meglepetésnek szánták, még azt sem említették még a koncert beharangozójában, hogy egyáltalán lesz előzenekar.

A közönség vadul követelte a Beatricét, mikor a műsorközlő színpadra hívta Wahornt, akinek remegett a lába, és miután a közönség a nélkül küldte el egy felmenőjével közös trópusi expedícióra, hogy egy hangot is hallott volna a backing group zenéjéből úgy döntött, hogy itt csak az agresszió segíthet.

„Minket nem érdekel, hogy nektek mi tetszik, mi a magunk szórakoztatására játszunk”-kiabálta, majd rázúdították a nagyérdeműre katasztrófa- zenéjüket.

A fogadtatásról szóló beszámolók vegyesek. A fennmaradt filmfelvételeken egyértelműen látható az arcokon a megrökönyödés, az Úristen, mi ez?- reakció. A keménymag végig szidta és dobálta az együttest, ugyanakkor sokan vették a lapot. A színpadról lejövet több helyre kaptak meghívásokat, másnapi szentendrei koncertjükön pedig telt ház fogadta őket. Bár Wahorn elmondása szerint voltak, akik rögzítették a koncertjüket is, felvétel eddig sajnos nem került elő.

A legnagyobb sikert a Beatrice aratta- jellemző, hogy egy korabeli beszámoló kizárólag az ő fellépésükről ír- dacára annak, hogy már a nyitódal- Jerikó- alatt elment egyszer a hang, és ez a bosszantó momentum a későbbiekben is többször megismétlődött.

A HBB vendégeként színpadra lépett Presser Gábor a Ki vagyok én? c. dalban szájharmonikán- akárcsak az egy évvel későbbi Szuperkoncerten. Az ő koncertjük alatt is előfordultak hangkimaradások, majd Sebők János könyve szerint a harmadik szám után leálltak. Hobo közölte, hogy ilyen körülmények között nem játszanak tovább, majd- miközben a technikusok megpróbálták helyre hozni a cájgot- orgonakísérettel elénekelte a Tiszta szívvelt a Kex- változatban. Elképzelhető, mindenesetre a koncertről készült bootlegen nyoma sincs ennek a dalnak. (Persze előfordulhat, hogy a felvétel készítője nem rögzítette a dalt, vagy ekkor fordította meg a kazettát.) Az is kérdés lenne, vajon ki játszotta az orgonaszólamot- Póka Egon? Cserháti István?

Egy korabeli ügynöki jelentés szerint a HBB koncertje után a közönség csaknem fele távozott, így a P. Mobilt kb. 15 ezren hallgatták végig. A koncerten mindenesetre kitettek magukért. Ez volt az utolsó alkalom 1984-ig - amikor az István, a király sikere nyomán végre lemezre kerülhetett - hogy eljátszották a Honfoglalás c. rockszvitjüket, és az ő fellépésük alatt szólt a legelfogadhatóbban a 12. 000 Watt hangcucc.

No igen, a hangosítás… Ahogy azt a korabeli beszámolók is megjegyezték, az bizony bőven hagyott kívánnivalót maga után, akárcsak a kevés számú- összesen egy darab, lakókocsiba szerelt- WC. Büfét viszont egyet sem állítottak fel. Alkoholt egyébként nem lehetett bevinni, így aztán sokan Pestre utazván, majd útban a szigetre a közértekben tankoltak fel. (Bár a szentendrei HÉV, és a 134-es busz is rendelkezésre állt, sokan gyalog tették meg az utat a Batthyány tértől a Filatorigátig.)

Az érem másik oldala: a fesztiválon nem történtek erőszakos jelenetek, botrányok, és még az időjárás is kegyeibe fogadta a bulit: igazi napsütéses nyári nap volt.

A fesztiválról - melyen nagy számban vettek részt a 30-as, 40-es korosztály tagjai is- a korabeli sajtó is komoly terjedelemben számolt be- az IM 4 oldalas, színes- ez akkor még ritkaságszámba ment- cikket közölt, az Új Tükör decemberi számában Franka Tibor és Havas Henrik tollából jelent meg egy erősen vitatható, meglehetősen negatív hangvételű cikk, míg a Mozgó Világ fotósorozatot közölt a fesztiválról.

Harminc év távlatából visszatekintve elmondható, hogy a Fekete Bárány-fesztivál egy korszak csúcspontja volt. A Bizottság fellépése jelképesnek tekinthető: egy új korszak, az undeground- akkor kifejezéssel élve: új hullám- eljövetelét prognosztizálta. A csaknem napra pontosan egy évvel későbbi Szuperkoncert a csöves- korszak végét jelentette.

Szomorú, hogy a Magyar Televízió ez utóbbi koncertről készített filmet, a cikk tárgyát képező fesztiválról nem. Bár a korabeli cikkek említették, hogy a koncertet rögzítették filmen, azonban a pár évvel ezelőtt megjelent DVD csupán egy-egy dalt tartalmaz mindegyik fellépőtől, valamint a Bárányok Bandája által eljátszott Fekete Bárány- bluest, amelynek szövegét Föles László írta. Ezzel a dallal zárult a fesztivál 22 órakor- a szám elhangzása után Hobo és Schuster egy fehérre festett kócbárányt tépett szét, és darabjait a közönség közé szórta. Bár az IM-cikk szerzője szerint „Valami elkezdődött” ezen a koncerten, ma már tudjuk, hogy épp ellenkezőleg: valami véget ért, méghozzá a rock második 1976-1980 közötti aranykora.

A fesztiválon fellépett zenekarok műsora

BIZOTTSÁG

(Wahorn András 1985-ös interjúja alapján, a sorrend nem biztos.)

Jaj, de szép a cápa foga!

Egy lány kéne nékem

Korrupt vagyok és hazudós

Máriabenzin

Konyhagyeplő

Nem bírom a gyűrődést

Nem vagyok én apáca

Na ne hülyéskedj

(Szőnyei Tamás említi a róluk szóló írásában a Szerelem, szerelem, Sebők János pedig a Macskaszervíz, ill. a Kísérlet Albert Einstein hangjának rekonstruálására c. dalokat is.)

BEATRICE

Intró-Jerikó

Kifakult sztár

Motorizált nemzedék

Angyalföld

Üzenetek

Sánta Mária

Nem kell

Nagyvárosi farkas

Térden állva

Minek él az olyan?

Ó, a Beatrice

Katicabogárka

HOBO BLUES BAND

Sztárfaló

Adj menedéket

Ki vagyok én?

3:20-as blues

Vörös ház

Rolling Stones blues

Leples bitang

Szimpátia az ördöggel egyveleg:

- Versenyfutás az ördöggel

- The End

- 21st Century Schizoid Man

Ez csak rock and roll

P. MOBIL

Rock and roll

Örökmozgó

Forma 1

Főnix éjszakája

Honfoglalás

Miskolc

Csizma az asztalon

Élsz-e még?

Rocktóber

Utolsó cigaretta

BEATRICE- HOBO BLUES BAND- P. MOBIL

Fekete Bárány blues