Atlantis együttes-Should have known better EP 1965

A 60-as évek közepén igazi pezsgő zenei élet folyt Budapesten (hasonlóan pezsgő zenei életre a 80-as évek eleji punk/újhullámos "robbanásig" kellett várni).

Ebben az időszakban a rock and roll mellett már megjelent a beat , sorra alakultak az angolszász beatzenekarokat koppintó diákzenekarok, akik a jól-rosszul zavart luxemburgi rádió könnyűzenei adásait hallgatták, adtak néhány koncertet, hogy azután nyomtalanul eltűnjenek a színről, átadva a színpadot másoknak.

Ha valaki egy kicsit is érdeklődik a hazai rockzene története iránt, akkor az biztosan tudja, hogy a magyar rocktörténeti könyvek 99%-át Sebők János írta. Sebők előszeretettel tömjénezi az Illés-Omega-Metro együtteseket egyfajta "szentháromságként". Közben azonban megfeledkezik arról a tényről, hogy a magyar beat nem csak e három zenekart jelentette.

Kevesen emlékeznek már (ám a 60-as évek derekán annál inkább ismert) a Neményi-Sankó-féle Atlantis-ra. Azt pedig mégkevesebben tudják, hogy Magyarországra az Atlantis hozta be az ún. "liverpooli zenét", vagy, hogy a zenekar első felállásban szintén zenélő Radics Bélát idézzem: "a brit szellemet".

A zenekar még 1961-ben alakult Sankó néven, mivel az 50-es évek végén, 60-as évek kezdetén divat volt a zenekarokat a zenekarvezetőről elnevezni. 1963-ban felvették az Atlantis nevet. Az első országosan ismert felállás:

• Neményi Béla-ének
• Sankó László-basszusgitár
• Radics Béla-gitár
• Rozsnyói György-orgona
• Pintér István-dob

Az Atlantis a bemutatkozó koncertjét az Egyetemi Színpadon adta 1964. 11.15.-én. Az akkori korszellemet talán Sankó László szavai adják vissza a legjobban:

Sankó: "Hatalmas angol nyelvű plakátokkal szórtuk meg a várost, úgy nézett ki, mintha Angliában lettünk volna. Rányomtuk az egész műsort, olyanokat mint a Beatles, Dave Clark Five, Searchers. Akkora felhajtás volt, hogy a feketepiacon egy akkor menő divatcikket, orkánkabátot adtak egyetlen belépőért..."

A zenekar karrierje ezután gyorsan ívelt felfelé, 1965-ben megjelenhetett a szóbanforgó Should have know better c. 4 számos EP, amit az egyik első magyar vonatkozású beat hanganyagnak szokás tekinteni.

Az EP számai között nincs egyetlen magyar nyelvű szám sem, viszont tartalmaz egy remek és (akkoriban) friss Beatles koppintást (Should have known better), egy Johnny Kidd and the Pirates slágert (Shakin' all over), egy instrumentális Rimszkij Korszakov számot (Hindu dal) és egy saját, bár szintén instrumentális dalt, az Atlantis Rock-ot.

Most pedig elemezzük egy kicsit a dalokat külön-külön!

1. Should have know better: Az eredeti szám a Beatles 1964-es Hard Days Night LP-én található, és figyelemreméltó, hogy az Atlantis már 1965-ben lemezre rögzítette, így itt nyoma sincs a gyakran felemlegetett "hozzánk minden 5-6 év késéssel jut el Nyugatról" közhelynek.

A dal inkább bájos, mint kemény, mindenesetre érdekesen játszák a Beatles számot. A félig halandzsa szöveg ellenére végül is elég jól lekoppintották az eredetit!

2. Hindu dal: Az EP 2. száma egy Rimszkij Korszakov átirat, amit tulajdonképpen csak áthangszereltek gitárra, dobra és orgonára. Nincs ebben semmi különös. Abban a korban divat volt az effajta komolyzene áthangszerelése, hiszen még a Shadows is játszott Mozartot gitáron.

3.Shakin' all over: Ez a Johnny Kidd and the Pirates szám tulajdonképpen 1960-ban jelent meg, és a 60-as évek derekán igen nagy sláger volt húzós, rhythm and blues-os dallamával. Az Atlantis remek módón lekoppintotta az eredeti dalt, sőt, Sankó László "karcos" éneke csak még dögösebbé teszi a számot.

4. Atlantis Rock: Ismét egy instrumentális dal, ezúttal egy saját szám, ugyanakkor ez az EP utolsó száma. Kedves kis twistes táncdalként indul, majd a gitár fokozatosan vezető szerepre tör benne, még végül az orgonával és a basszusgitár játékával kiegészítve abszolút uralni fogja a dalt.

Ebben a dalban mutatkozik meg a még fiatal Radics Béla gitáros tehetsége! Remek szám.

Figyelmet érdemlő a dal címében lévő "Rock" szó is. Ha belegondolunk, hogy ekkortájt még csak 1965-öt írunk, a beatkorszak kellős közepén, a dal címe valóban unikális. A 60-as évek közepén még Nyugaton sem volt elterjedt a Rock szó használata, Magyarországon meg aztán főleg nem.

És mi történt aztán?

Az 1965-ös sikerek után előjöttek a zenekaron belüli ellentétek, konkrétan Radics és Neményi nem jöttek ki jól egymással. Radics egy rövid időre elhagyta a zenekart hogy megalapítsa az Atlantis No. 2.-t, ám a városi legenda szerint ezt a formációt Neményiék lehetetlenítették el. Radics ismét az Atlantis tagja lett, bár 1966-ban ismét távozott, ezúttal örökre.

Sankó Lászlót pedig katonának hívták be 1966-ban.

A zenekarvezetővé lett Neményi a könnyedebb hangzás felé fordítja az Atlantis-t, az 1968-as Atlantis már egyáltalán nem emlékeztetett egy tökös beatzenekarra. Idióta, bagatel dalok (pl: Foxi Maxi matróz lett) következtek, majd fellépés az 1969-es pol-beat fesztiválon (Ki ölte meg Kennedy-t), de a zenekar 1969-ben már nem sok vizet zavart a magyar könnyűzenében. 1969-re már a "szentháromság" volt a sztár, ami a korabeli Atlantis zenéjét meghallgatva tulajdonképpen már nem is olyan nagy baj.

1970-re nyomtalanul eltűntek.

Mindazonáltal a cikkben elemzett EP egy igen jó hazai kordokumentum, igazán jó beatlemez.

Ajánljuk a lemezt mindenkinek!

Az EP letölthető innen.

A számlista mégegyszer:

1. Should have known better
2. Hindu dal
3. Shakin' all over
4. Atlantis Rock

Óriás(i) koncertbeszámoló+ interjú

(avagy 1+1, nem 3+2)

Szeged, JATE- klub, 2010. november 2.

Biztató kezdés után ígéretes befejezés: röviden így tudnám jellemezni az Óriás halottak napján adott koncertjét. A Subcribe vendégeként immáron második alkalommal lépett fel a JATE- klubban az együttes. Először két évvel ezelőtt, a fővárosi Instant nevű – foglaltházra emlékeztető- klubban láttam a zenekart. Az ingyenes koncertet a zsúfolásig megtelt koncertterem hátsó részlegéből hallgattam végig, következésképpen a dalszövegekből csak töredékek jutottak el hozzám, de érezhető volt, hogy ebből lesz valami. Ha más nem, az érdeklődök száma jelezte ezt. Egyetlen dalukat sem ismertem korábban, csupán annyit tudtam róluk, hogy a frontember az Isten Háta Mögöttben tölti be a basszusgitáros felelős posztját.

Ezt követte a 2009-es SZIN utolsó napján adott koncertjük, kora délután egy sátorban, amikor a tisztelt publikum még jórészt a máj regenerálódásának első harmadánál tart. Alig néhányan lézengtek a helyszínen, de a zenekar nem zavartatta magát emiatt, az eredmény: kis létszámú néző előtt adott, sikeres fellépés. (Holott tíz zenekarból hat ilyen esetben „dobná a koncertet”.) Ez a jelző a mostani fellépésük esetében is érvényesnek tekinthető.

Az új lemez első dalával induló koncert elején meglehetősen csekély létszámú közönség figyelte a bandát - ma ezt a kifejezést már szerencsére le lehet írni, anno ezért rádióriportot állítottak le, mondván a zenészek zenekart, esetleg együttest alkotnak, nem bandát!- viszont az idő előrehaladtával ez a tendencia fokozatosan az ellenkezőjébe fordult. Az együttes kétségtelenül nyert a billentyűs hangszer csatasorba állításával- a hangzás tömörebbé vált- Egyedi Péter pedig igazi frontember, akinek a színpadi konferanszai szerencsére nem merülnek ki a „A most következő számunk címe A bűbájos Triceratops esete a Mariana- árokban wellness- fürdőt vevő unikális celebbel,” – szintű benyögésekben, bár azért még van mit tanulni fe Lugossy Lacától, vagy- hogy messzire ne menjünk- Pálinkás Tamástól.

A közönség létszámának növekedésével párhuzamosan nőtt a lelkesedés is. A legnagyobb őrjöngést kétségtelenül a Fát dönteni váltotta ki- csak be ne következzen a kötelező egysláger -effektus!- de említhetem az Ollózó c. opust, ill. a záró zúzást is, amit szintén nagy ováció fogadott. Ezek után meglepetten konstatáltam, hogy a koncert legvégén- egy ráadás után- a Vissza!- kórus elmaradt. De semmi probléma, meglesz ez is, és beszél majd az utókor egy újabb rockzenekarról (lévén Dr. Bubó már nyugállományba- vagy csak illegalitásba?- vonult.)

Interjú

- Elhangzott a koncerten, hogy a Subcribe második alkalommal látott vendégül titeket Szegeden. Most így, koncert után hogy értékelitek?

Egyedi Péter (EP): - Én nagyon jól éreztem magam. Láttad, hogy többen voltak kíváncsiak ránk, mint első alkalommal.

Először a Subcribe után játszottunk, úgy éjfél táján. Akkor is sokan maradtak, de most még többen voltak kíváncsiak, annak ellenére, hogy a mai fiatalság inkább a környékbeli olcsó kocsmákban üti el az időt addig, ameddig az általa kedvelt zenekar el nem kezd játszani. Most mégis itt voltak az emberek 9-re.

- Új lemez. Megszólaltak- e már azok a hangok, hogy az előző jobb volt?

- Nem, viszont olyat hallottam már, hogy az öt számos EP-nk a legjobb.

Hortobágyi László:- De sznobság ilyeneket mondani, nem?

- Nézd, szerintem gondolkodós, olyan "többször meghallgatós" a lemez. Alapvetően egy új lemez mindig arra hivatott, hogyha egy zenekar nem akar megdögleni, hogy valamilyen szinten feszegesse a határait, még ha nem feltétlenül "beteg" módon is.

Örményi Ákos- Kivéve az AC/DC-t!

-Igen, ők a saját határaikat abban feszegetik, hogy "Gyerünk, fiúk, megcsináljuk még egyszer!"

De ahogy az ember feszegeti a határait, benne van a kockázat, Úristen, fog-e ez valakinek tetszeni?

- Hazai zenekarokat is lehetne mondani, akik sikeresek, de nem igazán kísérleteznek, ráadásul ezt még csak be sem ismerik. Szerintem az AC/DC abból a szempontból korrekt, hogy felvállalják.

- Alapvetően pozitív értelemben hoztam fel az AC/DC-t. Kurva jó zenekarnak tartom őket, az egész életmű az. Nyilván ott úgy oszlik meg a közönség, hogy van egy erős réteg, aki a Bon Scott- féle időszakra esküszik, és azt mondja, hogy az "új fiú"- aki szintén már nagyapánk lehetne-, annyira nem jó. De én például tökre szeretem a zenekart, és nem gondolom, hogy ők önmagukat ismétlik.

-Ha már szóba került a második album, amikor elindult a zenekar, voltak olyan vélemények, hogy az Annabarbi jobb volt?

- Persze. Amikor az Óriás elindult, akkor nagyon erős Annabarbi- bűvöletben élt az a szűk közeg, aki ismert minket.

De ha az Óriásnak vannak sikerei az óta, az azért van, mert túlnőtt azon a közönségen, és szélesebb körben sikerült eljutni az emberekhez.

-Javítsatok ki, ha rosszul tudom, de ebben az is benne volt, hogy ti a magyar nyelvű szövegek felé akartatok fordulni.

-Így van.

-Tapasztalatom szerint a hazai közönség jelentős része még mindig nem fogadja el, ha egy magyar zenekar angolul énekel, és nem is beszéli a nyelvet olyan szinten, hogy megértse az angol szöveget.

-Mondjuk ez az angol- magyar dolog ott bukik meg valamennyire, hogy ha Németországot nézi az ember, akkor nem nagyon van olyan stílus, ahol ne lenne németül éneklő zenekar.

-Egy korábbi interjúban megkérdezték, mi a véleményetek pár trió felállás zenekarról. Most ugyan már négytagú az együttes, de én bővíteném a sort.

Police?

Nagy Dávid:- Hát annak ellenére, hogy nem ismerem a teljes Police- életművet, mondjuk kb. félig, azt tudom mondani, hogy nagyon bírtam a ritmusszekciót. Egy csomó friss dolgot hozzátettek a zenéhez. De mindenekelőtt az egyik kedvenc dobosom a Police dobosa! Szóval ez egy olyan zenekar, ami trióban eszméletlenül jól meg tudott szólalni!

-Motörhead?

Nagy Dávid: -Nem ismerem őket. Vannak olyan barátiam, akik nagy rajongóik, de nálam egy csomó zenekar esetében későbbre tolódik a megismerkedés.

Van egy válogatáslemezem, de nem hallgattam meg igazából. Pár „slágert” ismerek, bírom az attitűdöt, de nem mondanám, hogy teljes mértékben ismerem.

-Amikor először hallottam Az anyag elég c. dalt, felmerült bennem, hogy emiatt lehet, hogy támadni fognak titeket. Ez megtörtént?

- Mire gondolsz?

-Arra, hogy a szöveg alapján azt állították volna, hogy a drogokat propagáljátok ezzel a dallal.

-Nem… de ez jó! Kurva jó! (Nevetés)

Nem támadtak és nem tudom, rajtad kívül vannak-e még, akiknek ez eszébe jutott a szövegről. De hála Istennek, semmiféle támadás nem ért minket.

Az új lemez kapcsán kaptunk. Nem támadást, hanem kritikát, hogy a közhelyek…

-Quart?

-Nem, a Quart az tök kedves volt. Blogokban írták, hogy egyre több lett a közhely. De hát öregszünk, közhelyesedünk.

-Ez nagyon jó végszó volt, köszönjük!

- Mi köszönjük!

Hiteljugend-2010.11.05. Garabonciás, Szeged

"Magyarország, rózsaszín a gettó
Magyarország, hatvanezer nettó
Magyarország, láger rádió
Magyarország, sír tv"

/Hiteljugend:Magyarország/

2010. 11.05.-én 3 zenekar, köztük a Hiteljugend nevű szegedi punk/new wave formáció lépett színpadra a szegedi Garabonciásban. A most következő cikkemben csak a Hiteljugend fellépéséről fogok szót ejteni.

A Hiteljugend napjaink Magyarországának legjobb punkzenekara, ezt túlzás nélkül állíthatom. És miért vagyok ebben olyan biztos? Azért, mert az utóbbi hónapokban szinte majdnem minden szegedi fellépésükön jelen voltam, és persze jópárszor meghallgattam eddigi egyetlen hanghordozójukat, az "Euschwitz"-et.
A szegedi Hiteljugend okosan ötvözi a 80-as évek elektropunk/new wave (pl: Deutch-Amerikanische Freundschaft, BTK) zenéjét az energikus punkzenével, megspékelve globális világunk és a mai Magyarország társadalomkritikus, ám mégis vállalható dalszövegeivel.
És persze ott van rajtuk a bélyeg, hogy "ők egy szegedi punkzenekar", hiszen aki ezen a vonalon forog, annak feltétlenül ismernie kell minimum a (már a csapból is folyó) CPg-t és a 88-as Csoport nevű 80-as évekbeli helyi zenekarokat. És akkor még nem is említettem a Zártosztály, vagy a Boldog Idők nevű korabeli szegedi együtteseket... Na de vissza a témához!
Szóval a fent említett összetevők eredménye a biztos siker, amit mi sem bizonyított jobban, hogy mire a Hiteljugend a koncert estéjén színpadra lépett (kb: 22:30 után), már szép kis tömeg verődött össze a Garabonciásban.
A zenekar egy rövid hangolást követően az "Előhang" c. instrumentális dallal nyitott, majd ezt követte a "Kevés" c. szám. Szinte az összes dalt eljátszották az Euscwitz albumról (Magyarország;Vadak vagyunk; 84-es csapdája;Euschwitz;Hiteljugend;Diszkóbaleset; Apa), illetve játszottak két új dalt (S.O.S.;Wir sind jugend) is, ráadásként pedig az "Elfekvő" c. dalt adták elő, amely szintén szerepel az Euschwitz lemezen. Meglátszott a közönségen is, hogy jól érezte magát a koncert alatt, a többség kívülről fújta a Hiteljugend dalszövegeit, volt egy kis pogo meg lökdösődés, de más semmi komoly.
Mit is írhatnék még erről a koncertről? Ja igen, a "Hiteljugend" c. szám közben jópáran a tömegből elkezdtek "sieg heil!"-ezni, meg "heil hitler!"-ezni, úgy látszik, hazánkban már nagy hagyománya van a punk koncerteken való "siegheilezésnek", gondoljunk csak a korai, 1981-es évjáratú punkzenekarainkra, mint például a Rottens....
E számomra szégyenteljes eseten kívül csak a "Wir sind Jugend!" c. daluk nem tetszett. Pedig az énekesük, Dudva elég jól bekonferálta.Vajon ez a dal is helyet fog kapni a következő lemezen? Remélem nem. Azért a "Wir sind Jugend" (Fiatalok vagyunk) állandó ismételgetése helyett tartalmasabb és szellemesebb szöveget is el tudtam volna képzelni.

Mindent összevetve elmondhatom, hogy a koncert remek volt, a zenekar jól szólt. Az aki ott volt, kapott egy remek punk koncertet egy kis 80-as évekbeli szájízzel,ami viszont szerintem egyáltalán nem volt gond. Remélem lesz még részem hasonlóan jó szegedi koncertekben!

Sakk Matt- Bem rakparti Művelődési Ház 1969

1968 kétségtelenül fordulópont a nyugati kultúra történetében. Az évtized ifjúsági mozgalmának tetőzése, diáklázadások, Prágai Tavasz- nem kivétel ez alól hazánk sem. Ekkor indul el az új gazdasági mechanizmus, éri el csúcsát a beat. Mi sem jelzi jobban a hazai állapotok abszurditását, mint ennek dokumentációja. A dermesztően szegényes talán még enyhe kifejezésnek is számít.
Nagylemezt készíthetett az Illés, az Omega, és a Metró (majd 1970-től a Hungária, a Neoton, és a Bergendy), kislemezhez juthatott az Atlantisz, az Echo, a Pannónia, a Dogs, az Atlasz, a Meteor, a Tolcsvay- trió, a Syrius, a Zé-gé, a Corvina, maradt pár rádiófelvétel a Bajtala- triótól, az Olypimától... Nagyjából ennyi. Miközben 1968-ban már 600 koncertező zenekart tartottak nyilván Budapesten, egy felmérés szerint a fővárosi fiatalok 92, 5 %-a járt rendszeresen beatkoncertre. És ez még csak Budapest.
1968- 72 között ugyan megrendezték az amatőr Könnyűzenei Fesztivált Salgótarjánban, ez azonban legfeljebb porhintésnek volt jó- az ott fellépő zenekarok semmi érdemi segítséget nem kaptak, függetlenül attól, mekkora rajongótábor állt mögöttük. Jó példa erre, hogy még a Sakk Matt- melynek koncertjeire ezrek zarándokoltak ki az Ifjúsági Parkba- is el kellett induljon a fesztiválon- a zenekar tagjai abban reménykedtek, hogy ez előrelépést jelent. Bár aranydiplomát kaptak, se lemezt, se TV- se rádiófelvételt nem készíthettek.
A dokumentáció hiányossága azonban sajnos nemcsak a lemezfelvételekre terjedt ki. A több ezer nézőt vonzó koncertekről alig-alig jelent meg beszámoló, s azok jelentős része is elnagyolt, felületes, sok esetben prekoncepciózus (életkori- ideológai alapon), sőt előfordultak kifejezetten ellenséges, valótlanságokkal, rágalmakkal teli cikkek is.
Éppen ezért számít kuriózumnak a Liberális gyomok az állami kultúrszántón? c. írás, amely egy tekintélyes polgári lapban látott napvilágot 1969-ben. A tudósító egy magyar költőbarátjával egy felolvasóestre látogatott el, majd- az ő kérésére- egy szombat esti beatkoncertet is megnéztek.
Nagy szerencse, hogy a Sakk Matt játszott aznap este, így legalább ez az egy tudósítás ránk maradt, milyen is volt a zenekar koncertjeinek légköre- különösen érdekes ez egy nyugat- európai szemszögéből nézve.
A pontos dátumot nem tudtam kideríteni, de a cikk alapján 1969 márciusára- áprilisára datálhatjuk.


"Liberális gyomok az állami kultúrszántón? (részlet)

Beatgyomok virítanak mindenütt az Andrássy - grófok egykori palotájában. Alig két nappal a költőket felvonultató, sűrű cigarettafüstbe burkolózó délután után, az előzőnél sokkal nagyobb tömeg fogad bennünket, és csak barátom kitartó invitálására próbálok én is átvágni a magyar tinédzserek vad seregletén. Virágmintás ingek, göndörödő, olykor feltűnően ápolatlan hajkoronák, fonott papucsok és kissé ködös (netán marihuánától?!) mámoros tekintetek. És szitkok a nyakkendős, jól öltözött úriemberek láttán, akik előjogokat élvezve nem állnak be a sorba, hanem előre tolakszanak. Valamelyik magyar beatnik bosszút is áll rajtam, hatalmas rágógumit ragaszt öltönyöm hátuljára, amin azért csodálkozom, mert valahol arról olvastam, hogy a rágógumi nagy kincs, hiánycikk kelet-Európában, de hát Magyarország, úgy látszik, ebben is kivétel... Az igazgatónő (Suhajda Istvánné- a szerk.) feltűnően kedves, hidrogénezett hajú asszony, a legkevésbé sem látszik bürokratának. Irodájában próbáljuk meg zakómról levakarni a rágógumit, vízzel, benzinnel, de a siker nem teljes... Közben megtudom, hogy a rágógumi mégiscsak hiánycikk, ezért aztán kézről kézre járó receptek alapján odahaza próbálják előállítani fogkrémből, lisztből (!) és a patikában kristályos formában kapható mentolból. Lám, mire képes a magyar lelemény: ha másképp nem azonosulhat a nyugati életforma eme apró jelképével, hát kotyvaszt magának hasonlót...! Egy a lényeg: nem lemaradni, Európához tartozni mindenképpen. Ami persze nem feltétlenül vígasztal zakóm tönkretételéért... Időközben kezdetét veszi a koncert, a Sakk-Matt nevű beatcsoportulásé, amelyiknek állítólag már a nevében is jelképet kellene fölfedeznem. A szerelés szedett-vedett, és meglehetősen torz hangokat produkál az ilyesfajta koncertekhez mindenképpen kicsi teremben... A hangulat - akár nálunk. Hisztérikusan sikoltozó, időnként fölzokogó lányokat látok. Az egyik mindenáron meg akartja csókolni a szólógitáros cowboycsizmáját. Ha az ember maga elé idézi a hatalmas kelet- európai fölvonulásokon selyemzászlókat lobogtató, fehér atléta gyanánt parádézó kommunista ifjúság képét, hirtelen nem tudja, hogy valójában jó helyen jár... A gitáros a számok szünetében, ha a fordítónak, illetve az énekes rossz angolságának hinni lehet, azt ígéri a közönségnek, hogy itt ma este megtudhatja, milyen is a valódi brit (!) szellem.. Óvatosan próbálom faggatni a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) jelen lévő képviselőjét, hogy a mindez vajon hogyan egyeztethető össze a hivatalosan vállalt programokkal, ideológiai célokkal, de ügyesen kitérő, sokféleképpen értelmezhető válaszokat ad: -Mi azt szeretnénk, ha a fiatalok jól érezzék magukat. A beatzenét hasznos dolognak tartjuk, akár politikai szempontból is. Nem tudom, hallott-e a politikai beatfesztiválról, amit a KISZ hirdetett meg? Nem hallottam és a Sakk Matt koncertjén nyoma sincs semmifajta politizálásnak. A Nyugat-Európában olyannyira híres Cream és a közismerten narkomán Jimi Hendrix dalai zengenek a szebb napokat is látott mágnáspalotában. A büfében bőven mérik az lcós, pasztőrizálatlan nyers sört és a pálinkát. Elképesztően olcsó áron... A zenekar közben egy NSU márkájú autóról énekel, amit tudtommal nem árultak Magyarországon... Amilyen nehéz volt bejutnom, olyan közelharcot vívtam a távozáskor is. Az épület udvarán, s kint az utcán, a kapu előtt is tolongtak az emberek. Nekik már nem jutott belépőjegy, de a terem nyitott ablakai köré csoportosulva végighallgatták a koncertet. Némelyek egymás nyakában ülve még be is láttak a terembe. Hátuk mögött a Duna- part, a túloldalon a folyó által kettészelt város Pest nevű része körvonalazódott. Kár, hogy csak pislákoltak a lámpák. Este így nem látható, hogy Budapest tulajdonképpen szép város. "