Barátság Kőolajvezeték dalszövegek

Visszatérve a punkhoz: következik az 1980-as évek egyik- méltatlanul kevéssé ismert-ajkai zenekarának, a Barátság Kőolajvezetéknek pár dalszövege.

Az együttes 1987 elején alakult, a Total'88 fesztiválon (Fekete Lyuk, 1988. október 28-29.) is fellépett. Valószínűleg nem sokkal ezt követően oszlott fel.

1987. október 31.-én Budapesten- a helyszínt eddig nem tudtam kideríteni- rögzítettek egy demófelvételt.

Intro

Látomásom volt,

Álomban ott voltam az utolsó munkás születésének 150. évfordulójára rendezett ünnepségen,

A szertartás elején egy ateista pap mondott beszédet,

Körben aranyarcú férfiak és nők álltak,

Az önjáró, univerzális temetőszolga kivette az urnából a gondosan tartósított hullát,

És közszemlére helyezte,

Az emberek körülállták,

Elcsökevényesedett végtagjaikkal megérintették a hullát, és sírtak, sírtak…

Sajnálták, mert ő még a saját két kezével kellett, hogy dolgozzon,

Majd a majdan lábnak nevezett nyúlványaikra felcsatolták a mágneses görgőket,

És ráléptek a mozgójárdára,

Fölöttük éppen két interkontinentális rakéta húzott el a cél felé.

Minden olyan szar

Nincs kiút a kátyúból, itt élni így nem lehet,

Hazudoznak összevissza nagyra becsült emberek,

Jó volna, ha azt mondanák, hogy nincsen semmi baj,

Úgy szeretném elhinni, de minden olyan szar.

Érdekünkben rendelkeznek, nem számít, mi lesz velünk,

Őfelőlük szép nyugodtan éhen is dögölhetünk,

Jó volna, ha azt mondanák, hogy nincsen semmi baj,

Úgy szeretném elhinni, de minden olyan szar.

Ígérgetnek mindenfélét, ránk milyen szép jövő vár,

Reménykedünk a holnapban, mikor semmink sincsen már,

Jó volna, ha azt mondanák, hogy nincsen semmi baj,

Úgy szeretném elhinni, de minden olyan szar.

Félrerakott papírmunkák dicsérik a tettüket,

Megpróbálják kiszínezni előttünk az ügyeket,

Jó volna, ha azt mondanák, hogy nincsen semmi baj,

Úgy szeretném elhinni, de minden olyan szar.

Éden

Jöttünk a múltból, jöttünk az égből,

Félve a jövő börtönétől,

Jöttünk, hogy mindennel szembenézzünk,

Akaratlanul jöttünk, hogy éljünk,

Ránk hagyták ezt az édeni tájat,

Bűnt, a közönyt, a szörnyű vágyat,

Minden bokrot, és villanypóznát,

Nyilvános WC-t, és családi kriptát.

Elődeink sokat gondoltak ránk,

Az ő szavaikkal van tele a szánk,

Üldöz vegyszeres élvezetük,

Elpusztít gyilkos szervezetük,

Valaki megnyomott itt egy gombot,

Valaki megütött egy néma gongot,

Azóta ész nélkül forog itt minden,

Azóta forgunk valamennyien.

A világ úgy hasít belénk,

Mint vakító pengeél,

Ezernyi vad kép hullámzik benne,

Mintha a büntetésünk lenne,

Benne akartunk lenni mi is,

Csak épphogy egy nagyon kicsit,

De nem vagyunk benne, csak rajta,

Rajta, te törhetetlen fajta.

1987